A családi legenda szerint a nappaliban lakó rádióerősítőt - Videoton RA-6350 Aida, aki kíváncsi - apám akkor vette, amikor kéthavi fizetésébe került. A Videotonért valamivel hétezer forint felett kértek, apám mérnöki fizetése pedig háromezerötszáz körül mozgott.
A sztori azzal folytatódott, hogy az első dolga volt a gépház megbontása, hogy “megnézze mi van benne”. Ez az aspektus most mindegy, még akkor is, ha amúgy megtanított arra, hogyan kell a technológiához hozzáállni. Nagyon bátran rontok el bármit.
Ami a múltkor elgondolkodtatott, amikor eszembe jutott ez a sztori, hogy én mit vennék a kéthavi fizetésemből. Itt még tudnék dolgokat sorolni, meteoracélból kovácsolt csodaultrabook zettabájt memóriával satöbbi. Még egy feltételt kell hozzáadni, hogy megválaszolhatatlanná váljon: olyat kell választani, ami harminc évvel később is ellátja a feladatát. Ha a Videotonon megnyomom a bekapcsot, működik. A rá kötött lemezjátszóba új ékszíj kellene, a hangfalakat újraperemeztük pár éve, és működik.
Aztán lehet tovább sakkozni, nem fontos a kéthavi fizetés, a szórakoztatóelektronika ára óriásit zuhant. Egye fene, lehet olcsóbb is, de a harminc évből nem engedek.
